Egy igazán ritka játékot ismerhetünk meg a Voidtrain képében, amelyben egy interdimenzionális expressz vonat fedélzetén utazhatunk be ürességgel teli világokat. A fejlesztők ezt keresztezték túlélő, építő és lövöldözős játékelemekkel, mint amiket hasonló túlélős játékokban megszokhattunk. A játékot egy kézzel hajtható kis kordéllyal kezdjük, ami szerencsére automatikusan halad a sínen. Feladatunk lesz nyersanyagokat gyűjteni és bővíteni, igazi expressz vonattá fejleszteni szerelvényünket.

Csak annyira úszhatunk el a vonatunktól, még a biztosító kötél elér. Az így megszerzett nyersanyagokból munkaasztalokat, kohókat, tárolókat és egyéb más tárgyak elkészítésére alkalmas modulokat kell építsünk azért, hogy mindig valami újhoz férjünk hozzá. A Voidtrain világa a végtelenbe haladó sínen kívül csak letört szikladarabokra és roncsokra korlátozódik. Azonban a szikladarabok és a kilőhető kötelünk segítségével eljuthatunk olyan helyekre is, ahol puzzle vagy szörny hullám túlélős feladatok várnak bennünket.

Mintha a nagy ürességben víz alatt lennénk, néhol halszerű kis lények úsznak el mellettünk vagy éppen cápára hasonlító dögök támadnak meg bennünket. Ekkor lesz segítségünkre pisztolyunk, amivel leszedhetjük támadóinkat. A lények mellett lesz, hogy felfegyverezett katonák állják utunkat egy sziklán található sorompóval, de olykor egy mellettünk haladó vonattal próbálnak minket megállítani.

A legyőzött katonák fegyvereit felvehetjük és az elszórt alkatrészekkel fejleszthetjük azokat. A vonatunk bővítését és fejlesztését az egyes szakaszok végén elhelyezkedő állomásokon tudjuk elvégezni, amiket szintén katonák védhetnek. A Voidtrain nem csak egyedül, hanem akár három másik társunkkal is játszható, de csatlakozhatunk mások kalandjához is. A játék még egy ideig early access verzióban érhető el, de már így is tartósan le tudja kötni az embert.